"Az elsõ rész után arra kérdeztünk rá, hogy mi az, amibõl többre lenne
szükség a második részben - emlékszik vissza Arad. - A válasz kézenfekvõ volt:
New York. Peter is, Jameson is igazi New York-i. És a város hangulatát, a magas
épületeket, a hidakat, alagutakat is mind vissza szerettük volna adni a
vásznon."
A filmesek 2003 tavaszán kezdték el a forgatást a városban, és három hetet
töltöttek el a manhattani, queensi és brooklyni helyszíneken. A rendezõ, Sam
Raimi nagyon szorosan együttmûködött a látványtervezõvel, hogy minél
tökéletesebb látványt nyújtsanak a nézõk számára. "Nem akartuk, hogy teljesen
valós New Yorkot kapjunk, de egy tisztán képregényszerû városképet sem
szerettünk volna látni. A látványtervezõ képes volt arra, hogy a valós, létezõ
városban megtalálja a fantasztikus elemeket. Olyan módon képes bemutatni a
várost, hogy teljesen hihetõ, hogy Pókember is itt él."
"Gyakran kellett háztetõkön forgatnunk, mert tulajdonképpen ez Pókember világa:
ezt a lenyûgözõ látványt látja, ahogy tetõrõl tetõre ugrál. 70 emelet magasból
gyönyörû látványt nyújt a város" - jegyzi meg az egyik társproducer, Grant
Curtis. Természetesen számos ismertebb helyszín is látható a filmben, ilyen
például a kínai negyed vagy a Planetárium.
Az egyik legnagyobb kihívás, amellyel Spisaknak és csapatának meg kellett
küzdenie, egy móló megépítése volt. A móló, amit 15 héten keresztül építettek,
Doc Ock búvóhelye. "Míg Octavius laborja rendezett és tiszta volt, ez a
környezet hûen tükrözi a tudós személyiségében bekövetkezett változásokat" -
magyarár Spisak.
A másik nagy technikai feladat Doc Ock számos polipszerû karjának mozgatása
volt. Úgy kellett kialakítani õket, hogy mozgás közben úgy tûnjék, mintha arra
támaszkodna a szörny.
Doc Ock: Emberbõl szörny
Doc Ock, a Pókember-képregény egyik legnépszerûbb alakja elõször 1963-ban
jelent meg. Azonnal Pókember egyik legfélelmetesebb ellenfele lett - a képregény
legenda szerint 2,5 km/perces sebességgel képes haladni, és karjainak ütése
felér egy kalapácséval. Még egy kocsit is képes könnyedén felemelni.
Molina hónapokig gyakorolt Raimival és a Doc Ock-figurát megtervezõ csapattal,
hogy miként mozogjon, illetve hogyan mozgassa a csápjait. "Rengeteget beszéltünk
arról, hogy milyen módon tudjuk elérni azt, hogy úgy tûnjön fel, a csápok
szerves részei Doc Ock testének - magyaráz Molina. - Az egyik bábos, akivel
együtt dolgoztam, úgy beszélt az egyes csápokról, mintha azok külön személyek
lennének. Eleinte bolondnak néztem, de aztán rájöttem, hogy igaza van, mivel a
csápokat élõ bábosok mozgatják!" A csápok összesen kb. 40 kilót nyomnak, és több
méter hosszúra tudnak nyúlni. Egy csáp összesen 76, kézzel elkészített és
lefestett részbõl áll. Ha az összes csáptartozékot egymásra tennénk, magasabb
tákolmányt kapnánk, mint egy 20 emeletes épület.
A Pókember 2.-höz 35 új Pókember ruha készült. Minden egyes ruha elkészítésén 30
szakértõ több hetet dolgozott, és az egyes ruhákon csak minimális változásokat
tettek.
"Doc Ock esetében az volt a nehéz feladat, hogy olyan külseje legyen a négy,
hátából kinövõ csáp ellenére, mint egy létezõ, valós embernek - magyarázza
Spisak. - Mindegyik csápban külön kamerát helyeztünk el, hogy Ock láthassa
azokat a dolgokat is, amiket amúgy a két szemével nem látna."
A filmben nagyon sok órával találkozunk, aminek elsõsorban az a magyarázata,
hogy a film elején Peter mindig mindenhonnan elkésik, mert a Pókember-lét mindig
felborítja terveit. Doc Ockkal is egy toronyórában csapnak össze, ami Spisak
szerint nagyon találó helyszín.
Mivel a filmesek törekedtek arra, hogy lehetõleg a Pókember szemével lássuk a
dolgok egy részét, egy különleges kamerát fejlesztettek ki, amit a New York-i
forgatások nagy részénél be is vetettek. A kamerát egy távirányításos komputerre
szerelték, és kábelrõl lógatták le a Wall Street környéki tetõkrõl. A kamera
négy saroknyi távolságot "repült", hol közelebb a tetõkhöz, hol közelebb az
autókhoz.
"Az elsõ film sikerének titka talán abban keresendõ, hogy a közönség nagyon
együtt érzett a fõszereplõvel. Nagyon szimpatikus volt - elemez Dykstra. - A
második rész alaposabban foglalkozik a személyiségével, és jobban törekedtünk
arra is, hogy a közönség még jobban át tudja élni, mit is jelent Pókembernek
lenni. Ehhez pedig hozzátartozik a repülés."
"Zûrzavaros, vészterhes korunkban kell mindenkinek egy hõs, akiben hihet, akire
felnézhet - magyaráz Raimi. - Lehet, hogy ezért vonzódott a közönség
Pókemberhez. Nagyon bízom benne, hogy a Pókember 2. kapcsán a nézõk azt fogják
érezni, hogy részesei Peter Parker életének. Látni fogják azokat a kihívásokat,
amelyekkel szembe találja magát, és azt is, ahogy legyõzi a nehézségeket. Bízom
benne, hogy megnyugtató és reményt adó élményben lesz részük."
|